Tuesday, September 28, 2010

Majonézes trombitagombasaláta


A sötét trombitagombát sokan fűszergombának tartják, mivel íze kellemes, fűszeres, egyeseknek akár túl erős is, de nem tartozik a kiadósabb gombafélékhez. Húsa vékonyka, alig van rajta "harapni való" színe sötétszürke, időnként szinte fekete, az ételt is elszínezheti. Viszont az egyik legkönnyebben szárítható gomba, napsütéses időben néhány óra alatt zörgősre szárad, és máris lehet az üvegbe tenni a gombaszegény téli napokra. Jól jön a levesek, mártások ízesítéséhez. Frissen is érdemes kipróbálni, töltelékbe, levesbe, de saláta is készülhet belőle. A netgombász recepttárában is van egy kiváló, kipróbálásra érdemes trombitagombasaláta recept, és itt következik egy másik.
Még augusztusban készült, az első idei trombitagomba hullám idején, a pontos arányokat nem jegyeztem fel.

Szükséges hozzá kb. két csésze főtt aprószemű fehérbab, 2-3 nagyobb marék apróra vágott és vajon megpárolt trombitagomba, fél csészényi házi majonéz, egy pici só és frissen őrölt bors, kevés apróra vágott petrezselyemzöld. Alapos összekeverés után érdemes minimum 2-3 órát a hűtőszekrényben összeérni hagyni.

Őszi napokra való recept.




Sunday, September 26, 2010

Királyvargányával töltött cukkinivirág


Végre jöjjön egy recept is. A gombatermés továbbra is bőséges, kár, hogy ritkán jutunk ki az erdőbe. Pedig érdemes kihasználni ezt az őszt, ki tudja, mikor lesz újra ennyiféle és ilyen mennyiségű gomba, lehet, hogy éveket kell várni. Nagy a fajgazdagság, ritka és gyakori közkedvelt fajok bőségesen teremnek, így a vargánya és tinórufélék is. És ami külön előnye az időszaknak, sokkal kevesebb a kukacos most, mint nyáron. A királyvargányát állaga miatt nagyon kedvelem, de sajnos nem csak én, a kukacok is, sokszor alig akad belőle fogyasztható állapotú. Ma viszont gyönyörű, egészséges példány került a kosárba, nem is volt kétséges, hogy az utolsó idei sült cukkinivirág töltelékeként fogja végezni. Királytinorú híján vargányával is nagyon finom ez az étel, vagy ha van rá lehetőség, használjuk vegyesen.

Hozzávalók (25 darabhoz):

25 cukkinivirág
fél doboz (12,5 dkg) rikotta
12 dkg királytinóru vagy vargánya, vagy a kétféle gomba vegyesen
1 ek vaj
frissen őrölt feketebors
fél csokor petrezselyem, apróra vágva
10 dkg liszt
szódavíz

olaj a mélysütéshez

A gombát megtiszítjuk, és fél centiméteres kockákra vágjuk. A vajat megolvasztjuk egy serpenyőben, hozzáadjuk a gombát, és folyamatosan kevergetve 5 perc alatt kissé megpirítjuk, hűlni hagyjuk. Összekeverjük a rikottával és a petrezselyemmel, sózzuk, borsozzuk.
A virágokat egy kiskanál segítségével megtöltjük a gombás masszával.
A lisztet összekeverjük annyi szódavízzel, hogy a szokásosnál sűrűbb palacsintát kapjunk. Nem kell túlkeverni, nem baj, ha kicsit csomós marad.
Egy lábosban felforrósítjuk az olajat. A töltött cukkinivirágokat megforgatjuk a tésztában, és néhány perc alatt, éppen csak hogy egy kis színt kapjon, megsütjük az olajban.



És végül egy kis olvasnivaló - bár nem szorosan a fenti recepthez kapcsolódóan:

érdekes írás egyik tagtársunktól a gombamérgezésekről.

Saturday, September 25, 2010

VI. Országos Netgombász Találkozó és gombakiállítás



Idén hatodszor kerül megrendezésre az Országos Netgombász Találkozó, hagyományaink szerint az Őrségben. Az október 1-3-ig tartó rendezvényen lesz közös gombászás, gombahatározás, bográcsozás, és idén is lesz nyilvános, ingyenes gombakiállítás, ld. a plakáton. Szeretettel várjuk az érdeklődöket!

A találkozóval kapcsolatos részletek a Netgombász honlapon olvashatók.

Friday, September 17, 2010

Segítsüti! - Jótékonysági süteményárverés




Újra összeállt egy csapat gasztroblogger, hogy egy jótékonysági süteményárverés bevételével hozzájáruljon két koraszülött osztály felszerelésének szebbé-jobbá tételéhez, és így a babák és mamák körülményeinek javításához.

Idén és múlt tavasszal már lezajlott két sikeres Segítsüti akció. Ebben a harmadikban megváltozott a csapat összetétele, új bloggerek sütijeire licitálhattok. Az én virtuális habverőm Piszkéhez került, fogadjátok őt szerettel! Gyertek a Segítsüti honlapra, és licitáljatok az ő, vagy a többiek finom sütijeire, hogy a bevételből megkönnyíthessük a koraszülött babák életének első napjait, heteit, hónapjait! Segítsetek!