Saturday, January 03, 2009

Pizza tinórukkal, padlizsánnal


Optimális esetben kevesebb, mint három hónap, és már friss gombát szedhetünk. Alig várom már, hogy tavasz legyen, és indulhassunk cseh kucsmagombát szedni. A gombanapló tanúsága szerint tavaly március 29-én szedtük az elsőt, tavalyelőtt március 15-én, azelőtt április elején. Addig is van dolgunk, kicsit jobban kell igyekeznünk a mélyhűtő fagyasztott gomba tartalmának csökkentésével. Utoljára karácsonykor használtam belőle, ennél gyakrabban kell, hogy készen álljon majd a cseh seregek fogadására.

Ez a pizza jó kis kora őszi pizza lehetne friss hozzávalókból, minden akkor van szezonjában. Ha friss gombával dolgozunk, előpárolás nélkül, tisztítás után nyersen a tésztára kerülhet. Az általam választott kis csomag vargánya-vegyes tinóru keverék párolva került a fagyasztóba. Tömbbé fagyva került elő, ezért először egy forró serpenyőbe dobtam kevés olajba, felolvasztottam, úgy tettem a pizzára. A padlizsános sült paprikás keverék előző napi köret maradék volt, de frissen sem bonyolult vagy hosszadalmas elkészíteni (pláne, ha üveges sült paprikával dolgozunk -a frissen készült azért jobb). A pizzaszósz két tepsihez elég, érdemes a felét későbbi felhasználásra lefagyasztani.

Hozzávalók (1 tepsihez, két személyre):

a pizzához:

25 dkg liszt
fél csomag porélesztő
2 ek extra szűz olívaolaj
1,5 dl langyos víz

a pizzaszószhoz:

1 hagyma
2 gerezd fokhagyma
olívaolaj
egy üveg paszírozott paradicsom (425 g, Mutti)
kedvenc pizzafűszereink, pl. bors, oregánó, bazsalikom

rávalók:

1 kis padlizsán fele
3 gerezd fokhagyma
olívaolaj
egy kis darab póréhagyma, karikára vágva
1 db sült paprika (piros)ű
bors
15 dkg vargánya és/vagy vegyes tinóru gomba
10-15 dkg sajt (pl. pizzamozarella)

A pizzatésztához valókat alaposan összegyúrjuk, majd meleg helyen 45-50 percig kelesztjük. A sütőt a legmagasabb fokozaton előmelegítjük. Tepsiméretűre nyújtjuk, a tepsibe helyezzük, 10 percig piheni hagyjuk, mielőtt megpakolnánk a rávalókkal. Megkenjük a pizzaszósszal, elosztjuk rajta a gombát, a póréhagymát és a padlizsános keveréket, a tetejét sajttal megszórjuk (a képen sajt nélkül szerepel). A sütő hőmérsékletétől függően 5-10 perc alatt készre sütjük.

A szószhoz a hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, majd 2 ek olívaolajon puhára pároljuk. Hozzáöntjük a paradicsomot, beleszórjuk a fűszereket, és 10 percig kissé félrehúzott fedővel lassan főzzük (vigyázat, bugyog és köpköd!). Kicsit hűlni hagyjuk. Aki nem szereti, hogy kicsit darabos, össze is turmixolhatja.

A padlizsánt kis kockákra vágjuk, a fokhagymát felaprítjuk. Egy serpenyőben 2 ek olajat forrósítunk, az elején gyakran kevergetve megsütjük benne a padlizsánt és a fokhagymát. Sóval, frissen őrölt borssal ízesítjük. A paprikát csíkokra vágjuk, és a padlizsánhoz adjuk, még 1-2 percig együtt sütjük.

2 comments:

nagypapi said...

Jó is a gombás pizza! :)
A titok a gyors, magas hőfokú sütésben rejlik. Elvileg a 300 fok lenne ideális, de 250-nel is megoldható.

Zsuzsa said...

Az enyém csak max. 260-t tud sajnos. Ha egyszer megválok tőle, erősebbet veszek.