Tuesday, November 20, 2007

Gombás lepény

(kép: http://www.vastofunghi.it/)

Úgy alakult, hogy végül az összes lilatönkű pereszke (Lepista personata) felhasználásra került egy kevés ördögszekér laskagombával (Pleurotus eryngii) egyetemben. Úgyis tele a mélyhűtő, jobb frissen megenni. Ha egy átlagos évjáratra számítunk, és március végén megjelenik a kucsmagomba, addig hetente minimum egyszer ehetünk gombás ételt csak a fagyasztott gombát felhasználva. És akkor még a szárítottat, savanyítottat, sózottat elő sem vettük. Ahhoz képest, hogy elég egy vacak gombászév volt, jól állunk gombával.
A lepény alapja egy egyszerű kelt tészta, melyet a libazsír és a bors ízesít. A rátéthez jól jött volna több füstölt libamell, de sajnos csak ennyi volt itthon.

Hozzávalók (egy nagy tepsi):

a tésztához:

50 dkg liszt (egy része lehet teljes kiörlésű)
1 csomag szárított élesztő
2 ek libazsír
3 dl víz
frissen őrölt bors


a rátéthez:

70 dkg gomba (nálunk pereszke és ördögszekérlaska)
2+1+1 ek libazsír
1 db nagy lilahagyma
5-10 dkg szeletelt füstölt libamell, csíkokra vágva
1,5 pohár tejföl
1 tojás

bors

A lisztet, a szárított élesztőt a sót és a borsot összekeverjük, majd a libazsírt és a vizet hozzáadva addig dagasztjuk, amíg jól össze nem áll. Letakarjuk, és kb. 1 órán át kelesztjük. Lisztezett gyúródeszkára borítjuk, kinyújtjuk, és a tepsibe fektetjük, és további 10-15 percig kelni hagyjuk.
Amíg a tészta kel, a gombát megtisztítjuk, felszeleteljük. A hagymát apróra vágjuk. 2 ek libazsírt felforrósítunk, és megpirítjuk rajta a gombát a hagymával együtt.
A tojást elkeverjük a tejfölben egy kanál libazsírral, sózzuk, borsozzuk. A maradék egy kanál liszttel megkenjük a tepsiben megkelt lepényt, megszórjuk a csíkokra vágott libamellel, elosztjuk rajta gombát, végül a tejfölös keverékkel meglocsoljuk.
200 fokra előmelegített sütőbe tesszük, 10 perc után a hőfokot lejjebb vesszük (150-160 fokra), és addig sütjük, míg meg nem pirul.

No comments: