Sunday, June 25, 2006

Sült gombaszeletek citrommal, petrezselyemmel

Sajnos továbbra sem bővelkedünk gombában, itt látható az e hétvégi szerény zsákmány. Két pici nyári laska, egy kis nyári vargánya, két érdes tinóru. Még szerencse, hogy erdei szamóca van bőven, azzal jól laktunk már a kiránduláson, haza is hoztunk belőle.


Ezt a fogást vargányából szoktuk elkészíteni, a tavalyi évben sokszor nyílt rá lehetőségünk, sose lehet megunni. Most nosztalgiaképp elkészítettem előételnek, hát kettőnknek épphogy elég volt.

A gombákat 3-4 mm-res szeletekre vágjuk (a laska egyben is maradhat, ha ilyen picike). Néhány gerezd fokhagymát vékony szeletekre vágunk. Pár szál petrezselymet felaprítunk. Egy serpenyőben jóféle olívaolajat forrósítunk, és rádobjuk a gombaszeleteket, egy rétegben. 1-2 percig sütjük, majd megfordítjuk, és ekkor hozzáadjuk a fokhagymaszeleteket is. További 1-2 perc sütés után tányérra szedjük. Petrezselyemmel megszórjuk, frissen őrölt borssal, kevés sóval meghintjük. Aki szereti, citromlevet is csepegtethet rá. Pirítóssal, de friss fehér kenyérrel is kiváló.

(Friedhelm és Renate Volk: Gombakalauz ínyenceknek könyve alapján)

Monday, June 12, 2006


Tojástekercs júdásfüle gombával és friss juhsajttal

Itt is van a megígért júdásfüle gombás recept. Egyik este vacsorára készült, gyors, laktató, finom. Négy tekercs lesz belőle, főételnek két, előételnek négy személy részére.


1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
10 dkg júdásfüle gomba
olívaolaj
7 dkg friss juhsajt, nagylyúkú reszelőn lereszelve
1 dl tejszín

6 tojás

3db paradicsom
fűszeres olívaolaj
néhány db friss bazsalikomlevél, apróra vágva

A vöröshagymát apróra vágjuk, a fokhagymát átnyomjuk a fokhagymanyomón, a júdásfüle gombát pici darabokra vágjuk. Az olajon, alacsony hőmérsékleten együtt megpároljuk, 15-20 perc alatt. A fedőt csak elővigyázatosan emelgessük, mert a gomba ugrál, fröcsköl. Hozzáadjuk a juhsajtot és a tejszínt, elkeverjük, és még egy kicsit melegítjük, hogy a sajt megolvadjon. Ezzel a masszával töltjük meg a tojáslepényket.
A tojáslepényhez felverjük a hat tojást, és kevés sóval ízesítjük. Egy palacsintasütő serpenyőben kevés olajat forrósítunk, a tojás egy negyedét beleöntjük, gyorsan körbeforgatjuk a serpenyőben, és mintha csak palacsintát sütnénk, megsütjük mind a két oldalát. A kész tojáspalacsintákat a töltelékkel megtöltjük, feltekerjük. A felkockázott, bazsalikommal, fűszeres olívaolajjal meghintett paradicsommal tálaljuk.

Sunday, June 11, 2006

Szegfűgombás tojás és Tejszínes rókagombapaprikás

Június első hétvégéjén, Pünkösdkor, hosszú hétvégére a Bükkbe utaztunk. Persze, amikor lefoglaltuk a szállást, azt gondoltuk, június az már nyár. Zuhogó esőben, ködben utaztunk, már sötétedett, amikor megérkeztünk a szállásra. A kezdet azért biztatóan indult, az autóbeálló melletti farönk virágtartón kiadós adag júdásfüle gombát pillantottunk meg. Másnap reggel a kertben kevés szegfűgombát találtunk, ez jól kiegészítette a reggelit.

A hideg és az eső ellenére azért hősiesen elindultunk kirándulni. Soha ennyi vizet, sarat, és ilyen hideget júniusban! Szerencsére a déli fekvésű lejtőkön már elkezdtek növekedni a rókagombák, és első nap sikerült is evésnyi mennyiséget gyűjteni. Kár, hogy csak ilyen rövid ideig maradhattunk, mert nem sokkal később beindulhatott a rókagomba-kánaán, rengeteg borsónyi, borsszemnyi méretű gombácska lapult a moha közt, és az avar alatt.

A nyaralás mindig az egyszerű gombaételeknek kedvez. Alapfelszereltségű konyhák, egyszerű hozzávalók. De milyen finomak is tudnak lenni ezek az ételek!
Pl. a gombás tojás, melyhez kevés vajon újhagymát párolunk, rádobjuk a néhány perccel korábban szedett, két-három darabra vágott néhány szál szegfűgombát, sóval, borssal ízesítjük, megpároljuk, végül ráöntjük a felvert tojást, megsütjük. Friss zsemlén tálaljuk, soha jobb reggelit!

A tejszínes rókagombapaprikás is egyszerűen készül.
Kevés olajon apróra vágott hagymát párolunk, hozzáadjuk a friss, felszeletelt rókagombát, a jó minőségű pirospaprikát. Ezt mostmár mindig viszek magammal, ha utazunk, mert sokszor még nagyvárosokban sem lehet megfelelő minőségűhöz jutni, és különösen az ilyen egyszerű ételeknél nagyon sok múlik a paprikán, ahogy ezt egyszer saját kárunkon megtanultuk. Kerül bele egy kevés zöldpaprika, só, és fedő alatt, víz hozzáadása nélkül puhára pároljuk a gombát. Amikor kész, tejszínt és tejfölt adunk hozzá, ízlés szerinti arányban, és még egyszer felforraljuk. Én 40-50 dkny-i gombához kb. 2 dl tejszínt, és fél pohár tejfölt szoktam adni. A legjobb frissen kifőzött galuskával és uborkasalátával.

Az időjárás ezen az egy adagnyi rókagombán túl nem kedvezett sem nekünk, sem a gombáknak. Utolsó nap sikerült még az esőben egy júdásfülés erdőrészre bukkannunk, s abból szedtünk egy nagyobb mennyiséget. Úgyhogy azt hiszem, lesz még egy-két júdásfüle gombás recept a jövőben.

Thursday, June 01, 2006


Gombasaláta eperrel és kecskesajttal

Olykor-olykor (vagy többnyire?) a gombászat nem is hobby, valóságos szenvedély. S ez a szenvedély, úgy látszik ezúttal B.-t is elkapta. Azon ritka napok egyikén, mikor a munkahelyéről kicsit korábban el tudott szabadulni, nem kis családjához sietett haza, de nem ám, hanem irány a Normafa. Reménykedett, hogy a bőséges eső után ismét kinőttek a szegfűgombák a réten, de egyet sem talált. Szerencsére nem kellett teljesen üres kézzel hazajönnie, talált 8-10 db különféle gombát, amiből négy ehető is volt. A kis zsákmány is zsákmány, egy gyors tavaszi gombasaláta kerekedett belőle, kiváló előétel. Kétszemélyes adag.


2 db galambgomba
2 db májusi pereszke
2 ek olívaolaj
5-6 db salátalevél
8 db eper
5 dkg kecskesajt

az öntethez:

2 ek extraszűz olívaolaj
3-4 tekerés frissen őrölt bors
1 mk egész koriander
2 ek balzsamecet


A gombákat alaposan megtisztítjuk, és 3-4 mm-es szeletekre vágjuk. Az olívaolajat felforrósítjuk, a gombaszeleteket szép pirosra sütjük, lecsöpögtetjük, kihűtjük. A salátaleveleket apró darabokra tépkedjük, az epreket négy darabra vágjuk. Összekeverjük a gombát, epret, salátát, rámorzsoljuk a kecskesajtot és meghintjük az öntettel.
Az öntethez az olívaolajat felforrósítjuk, a fűszereket beletesszük, és kis lángon melegítjük, amíg megérezzük a fűszerek illatát. Sózzuk, összekeverjük a balzsamecettel, és hűlni hagyjuk.