Sunday, June 25, 2006

Sült gombaszeletek citrommal, petrezselyemmel

Sajnos továbbra sem bővelkedünk gombában, itt látható az e hétvégi szerény zsákmány. Két pici nyári laska, egy kis nyári vargánya, két érdes tinóru. Még szerencse, hogy erdei szamóca van bőven, azzal jól laktunk már a kiránduláson, haza is hoztunk belőle.


Ezt a fogást vargányából szoktuk elkészíteni, a tavalyi évben sokszor nyílt rá lehetőségünk, sose lehet megunni. Most nosztalgiaképp elkészítettem előételnek, hát kettőnknek épphogy elég volt.

A gombákat 3-4 mm-res szeletekre vágjuk (a laska egyben is maradhat, ha ilyen picike). Néhány gerezd fokhagymát vékony szeletekre vágunk. Pár szál petrezselymet felaprítunk. Egy serpenyőben jóféle olívaolajat forrósítunk, és rádobjuk a gombaszeleteket, egy rétegben. 1-2 percig sütjük, majd megfordítjuk, és ekkor hozzáadjuk a fokhagymaszeleteket is. További 1-2 perc sütés után tányérra szedjük. Petrezselyemmel megszórjuk, frissen őrölt borssal, kevés sóval meghintjük. Aki szereti, citromlevet is csepegtethet rá. Pirítóssal, de friss fehér kenyérrel is kiváló.

(Friedhelm és Renate Volk: Gombakalauz ínyenceknek könyve alapján)

No comments: